Egy állapotszerű hely, ami nem föltétlen a hangok hiányáról szól. Ahol jó lenni. Ahonnan hiányzik a hiány. Ahol csak egy egyszerű „van” van.
Ahol nem kell különösebben semmit akarni, nem kell igyekezni, nem kell mérlegelni, nem kell osztályozni, nem kell minősíteni és nem kell dönteni. Sőt: semmit sem kell. Ezek ellenkezőjét sem. Valami, ami ott lapul legbelül. Valami, ami nagyon van, s valami ami titok. Valami, ami jó.
Honnan ez az iszonyú nagy vágy a csendre?
Amikor a hétköznapokban mindent elkövetünk előle menekülvén? Vagy használjam az egyesszámot. Elkövetek. Mintha még sokan mások is. Például most is. Szavakat írok, kattogtatok, zavarom a fizikai, külső csendet. Talán mások csendjét is, nem csak a magamét. Szavakat írok. Csend helyett folyamatok mennek végbe bennem. Ide oda terelődik, ingerlődik és csapódik a figyelmem. Mégsem hagyom abba. Ha befejezem a külső zajcsapást, a belső billentyűzet megy tovább.
Nem emberidegen jelenség. Általában nem is figyelünk rá. Nem kizárt, hogy nem is baj, hogy zaj van belül. Talán akkor, vagy attól történik valami baljós a csendünkkel (vagy tetszés szerint zajunkkal), amikor annyira megfeledkezünk róla, hogy túl sokat megengedünk belső zajunknak. Talán nem is kell mindig tudatában lennünk, hogy épp zajlik a zajunk, nem szükség mindig fürkészni, hogy éppen mit is közöl velünk ez a belső csetepaté.
A kibeszélést jó terápiának tartják. Valójában hatásosabb, ha ki-hallgatjuk magunkból a zűrzavart. Ezt magyarázni nem tudnám. De tudom biztosra.
És ezen a ponton félreérthető vagyok. Nem a szőnyegaláseprést propagálom. Vagy az elfojtást. A hallgatás nem elhallgatás, nyelés. Mint ahogy a csend sem a hangok hiánya. Ezért nem lehet egyedül hallgatni. Az igazi csend nem tud erőlködésből megszületni. A csend az kegyelem. De tenni lehet érte.
Érdekes szó a hallgatni. Nyelvészkedve mondhatnám, hogy két ige egyszerre. Az érdekesebb a tárgyas. Ami nem csak a hangok előállításának szüneteltetését jelenti. Hanem a valaminek a hallását. Hallgatását. Meghallását, figyelmet. Cselekedet és mégis passzív.
Isten hallgat.
Hallgat minket.
Engem.
Téged.
Ha sikerül elhallgatnom, hallani fogom amint Isten hallgat.
Minket hallgat.